A kölök születésétől fogva etetésmizériában élünk. 

Azzal kezdődött, hogy a gyerek nem akart enni, mert hogy túl vaskos a mellbimbója, hozzon az apuka bimbóvédőt. Apuka persze reggel hétkor szerzett a Tescoban megfelelő bimbóvédőt, majd a gyerek nem akart enni, mert valószínűleg véres magzatvizet nyelt még a szülésnél.* Így aztán az első reggeli csecsemőorvosi vizsgálat után úgy kaptam vissza a kölköt, hogy most már viheti anyuka, megvagyunk a gyomormosással. Wtf?!** A gyerek ezek után nyilván nem akart enni, öklendezett szegény egy napig. Én persze kétségbe estem, de nem adtam fel. A második szoptatás után már mindkét mellemből ömlött a vér. Itt jött a tiltás, hogy vérző mellbimbóból nem etetünk. Remek. 

Kap a gyerek tápszert, vigyem három óránként a csecsemőosztályra, ott megetetik. Vittem. A második alkalom után kezdett gyanússá válni a dolog. Kb. bruttó 3 perc után kaptam vissza a kölköt azzal, hogy büfiztesse meg anyuka, mert nekünk nincs erre itt időnk. Ok, de mire beértem vele a szobába*** - a folyosón nyilván nem büfiztetek - már kibukta a fele (egész?) kaját. Szóltam hát, hogy ez így nem lesz jó, hadd adjam neki én a tápszert. Azt nem lehet, mert első gyerek, és nem tudja, hogy hogyan kell cumisüvegből megetetni. Wtf?! Hja, szoptatni megtudom, meg holnapután otthon meg tudom majd etetni cumiból, de a kórházban nem. Teljesen logikus. A gyerek közben persze napról napra fogyott, én meg egyre jobban elkeseredtem. De a mellem rendbe jött, úgyhogy azért reménykedtem. Fél napig.

Következő nap reggel jött az ukáz, hogy a gyereknek mennie kell a fénybe, mert besárgult. Meglepetés mondjuk nem volt, mert én is láttam, hogy sárga, de ezzel megint elveszett minden remény, hogy végre egyenesbe jutunk a szoptatással. Két óránként megkaptam a gyereket, aki már a pelenkázásnál bukott egy jó nagy adagot, utána szopott cukin, majd ment a fénybe. Csak másnap tudatosult bennem, hogy a gyerek nem csak fényt kap, hanem nyilván tápszert is odabent, így alig szopik valamit, ellenben a hülye tápszert továbbra is kibukja. Ekkor már elvileg akár haza is mehettünk volna, ha végre elindul a súlya felfelé. 

Másnap mázlim volt, mert két cuki csecsemősnővér volt éppen az osztályon, akik hajlandóak voltak megmérni, hogy mennyit szopik a gyerek, megnézni, hogy hogyan szoptatok, megmutatták, hogy hogyan etessek cumisüvegből, sőt, meg azt is megengedték, hogy én etessem a saját szobámban. Másnapra megindult a súlya. 

Haza mondjuk úgy engedtek, hogy kapjon hozzátáplálásként tápszert. A kölök otthon szépen szopott, kakált, és aludt mint a bunda, úgyhogy az első nap nem kapott tápszert. Másnap jött a védőnő, és a gyerekorvos, akik egyetértettek velem abban, hogy láthatóan ez a gyerek nem éhes, hagyjuk a tápszert a csudába. Egy hét múlva megmérjük.

Nyugodt is voltam, egészen szerdáig. A mérleg szerint a kölök csak 50g-ot hízott. 150g helyett. Az orvos nem volt éppen lelkes, etessem gyakrabban, akár keltsem is fel, és hétfőn újra megnézzük. Még ilyenekkel terrorizálta a lelkemet, hogy ki van fogyva a kis bőréből. 

Ezek után nyilván tök nyugodt voltam (nem!), és akkor jött a védőnő (a vadi új, az új lakás miatt) pénteken: ugye adsz neki tápszert, ahogy a doktornővel megbeszéltétek? Wtf?! Nyilván nem adtam neki, mert NEM beszéltük meg.**** És minden érvemre volt remek válasz: vannak babák, akik nem esznek eleget (és itt elhangzott konkrétan az éheztetés szó is), de úgy hozzászoktak, hogy nem sírnak a több kaja miatt. 

Biztos én vagyok az idióta, de nekem továbbra sem logikus, hogy a gyerekem eszik, amennyit ő akar, alszik mint a bunda, és kakil mint a jógyerek, mindezt annak ellenére, hogy én a gaz anya éheztetem szegényt, csak mert az a fixa ideám, hogy nem akarok tápszert adni neki.

Teljes tanácstalanság. Komolyan. Mert milyen anya vagyok én?! Éheztetek egy két hetes csecsemőt. De mégsem érzem azt, hogy helyes lenne, amit mondanak. És ebben a helyzetben kihívjam-e az lll-es szoptatási tanácsadót? Elfogadnám-e, amit mond?***** Miért nem fogadom el az orvos véleményét?******

Nem vagyok én ilyen fafejű egyébként. Mi tett velem az anyaság? Vagy mit tettek velem a kórházban, hogy idáig jutottam? 

Pedig én próbáltam ezt az egészet annyira lazán venni. Nem sikerült. 

__________________
*Ez mondjuk magyarázatot adott arra, hogy miért bukik a gyerek barnásat....

**Amikor visszamentem megkérdezni, hogy akkor ezt most mégis miért, akkor közölték, hogy hát a véres magzatvíz miatt. Ok, köszi.

*** Egy idő után már arra biztattam a kölköt, hogy már a csecsemősnővérnél bukjon. Ő meg nem is volt rest...

**** De ezen a ponton már annyira pánikoltam a téma miatt, hogy simán elhittem volna, hogy én vagyok a hülye, ha nincs ott a férjem, aki szintén nem hallotta, hogy a doki szerint kéne neki tápszert adni.

*****Miért fogadom el inkább a háromgyerekes barátném véleményét, aki szerint a parasztasszonynak nem volt se órája, se mérlege, hozzá ne tápláljál.

******Mondjuk az orvos továbbra sem mondta nekem, hogy tápláljak hozzá. Csak az először látott védőnőm mondta, hogy szerinte az orvos azt mondta.