Tegnap megint jelenésünk volt a gyerekorvosnál a méricskélés miatt. És el nem tudom mondani mennyire boldog voltam, hogy a héten 140g-ot hízott a gyerek. Eddig az volt, hogy 150g-ot kell híznia, akkor minden rendben van.

Halálra is dicsértem a kölköt az alatt a három perc alatt, amíg az orvosra vártunk, hogy mennyire ügyes volt, és milyen büszke vagyok rá, hogy megcsináltuk. És akkor jött a hidegzuhany, hogy ez így nem lesz jó, mert ez a gyerek még mindig kicsi. Ugyan semmi (más) baja, de kicsi. És ez így nem mehet tovább, mert már 500g-ot kellett volna híznia összesen. Nyilván ez már két hete halott ügy volt, amikor az első két hét alatt csak 50-60g-okat hízott.

De akkor miért állítanak elém olyan feladatot, amit lehetetlen teljesíteni?

És persze a szöveg, hogy majd később derül ki, hogy most nem kapott eleget enni, majd nem tanul jól az iskolában, hiperaktív lesz, meg ilyenek. Nyilván ezek után ki nem rémül halálra? 

Most azt kell csinálnom, hogy minden második etetésre adjak neki tápszert. Remek. És mit csináljak a tejjel?  Meg magammal? És hogyan lesz nekem két hét múlva így elegendő tejem? A mondás szerint két hét tápszerezés után újra visszatérhetünk a kizárólagos szoptatáshoz. Vannak kétségeim.

Olyanokat már szóba sem hozok, hogy a gyerek mohón eszi a tápszert rossz* esetben sugárban hányja ki, jó esetben csak később bukik sokat.** 

Kinek jó ez, most komolyan?

_____________________________
*Ha én adom neki cumiból. Az apja sokkal ügyesebb ebben.

**Szoptatás után szinte egyáltalán nem bukik.